Kedves olvasók,

 

Ezzel a poszttal szeretnénk útjára indítani a savanyú blogot. a savanyú blog – ahogy neve minden álságtól mentve mutatja – az élet savanyú, avagy savankás dolgaira kíván reflektálni, mégpedig azokra melyeket a drága hazai, magyar környezetünk termel ki magából szüntelen. elmondhatjuk, hogy szerkesztőtársam (szt. Metód) és jómagam (szt. Cirill) közéleti, helyenként akár politikai fókuszáltsággal is dolgozunk majd, de nem ezt tűztük ki célul. Célunk az előbb említett, vagy más egyéb tematikai segédletekkel megfogni azt a sajátos, mi magyar nemzetünkre jellemző hangulatot, kedélyállapotot, viselkedési formát, gondolkodásmódot, melyet a savanyú mellett még több jelzővel is illethetnénk, úgysmint melankólikus, büszke, balga, depresszált, mérges, önző, nacionalista, irigy, tudós, és valahány név a naptárban. Remélem sikerült érzékeltetni, hogy inkább a lelkülettel, azok tipikus kivetüléseivel és indíttatásuk keresetlen megoldásaival igyekszünk foglalkozni, tartva az egyensúlyt a bennfentes és a józan szemlélet között, ettől remélve, hogy tán világot gyújtunk pár percre.

 

Mi tehát így kívánunk boldog újévet, egy reményteljes lépést téve az első játékmezőre.


Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
© 2011 / savanyú blog szerkesztőség / szt.cirill és szt.metód
süti beállítások módosítása