Mi is lehetne savanyúbb, mint a tömeggel közlekedni. A metrón ingázóknak könnyebb lesz a címben említett szöveget felidézni, de a munkahelyükön alvók és autózók kedvéért segítek: a feliratot a metró aluljárókban olvashatjuk minden egyes szerelvény érkezése előtt, egy peronról jól olvasható, az alagút falára szerelt kivetítőn.

 

A tömegközlekedés savanyúságával együtt a savanyú blog azt is beképzelte magának, hogy a fent látható kisfilm végén a szerelvényben álldogálók olyan elkínzott tekintettel merednek az utazás monoton semmijébe, hogy az már szándékoltnak tűnik a készítők részéről. Nos, való igaz, ez nem egy kedélyes kereskedelmi reklám, hanem egy egyszerű  animált figyelmeztető szöveg - ettől függetlenül, mivel tömegekhez szól, mi úgy gondoltuk, hogy inkább a film elején látható boldosgásos alak lelkét kellett volna tovább vetíteni az utazóknak. Vagy legalábbis ebben a helyzetben ez tűnne korrektnek. Akkor is, ha a magyar mozgóképről nekünk az ugrik be, hogy Eperjes Károly egy gangos lakás konyhájában a hokedlin ülve, fojtott gyomorharaggal fogyasztja esti pörköltjét, miközben csak pusztul, és pusztul az élet. Úgy tűnik hogy mi ezt tudjuk tűrhetően ábrázolni, és tán csak beképzeltük magunknak a dolgot, de kíváncsiak voltunk, hogy vajon a kisfilm alkotóinak mi járt a fejükben.

A savanyú blog rövid nyomozás után kiderítette, hogy a kisfilmet (szpotot) a Stroszmayer Design Klinika nevű, grafikai kivitelezéssel foglalkozó társaság készítette, mégpedig a City-Screen megrendelésére, mely cég mozgóképes reklámoknak nyújt felületet, többek között a BKV területén belül. A szpotot az akkor City-Screen-nél dolgozó Szántó Péter, és a Stroszmayer Design Klinika projectben résztvevő társa, Gáspár László készítették – a karaktereket László készítette. A City-Screen részéről nem volt követelmény, hogy az utazó karakterek savanyúak legyenek, sőt – igazából csak a figyelmeztőt felirat volt megrendelve (biztonsági okok miatt volt kötelező), de a készítők úgy gondolták, hogy ha már dolgoznak rajta, nézzen ki jól, legyen hozzá valamilyen animáció is.

 

savanyúblog: Mennyire volt a szpothoz kiforrott koncepció a City-Screen részéről?

Sz.P.: Hát semennyire. „Legyen valami” alapon futott a dolog, ha jól emlékszem.

G.L.: Átbeszéltük, de az egész koncepciót én találtam ki.

savanyúblog: A karakterek kialakításához szabad kezet kaptak?

G.L.: Igen, teljesen szabad kezet kaptam, és semmilyen módosító javaslat nem érkezett utólag.

savanyúblog: Ilyen depresszáltnak látják a budapesti metró utasait? Azt gondolnánk, hogy egy reklámban végig boldog arcokat kéne látnunk…

Sz.P.: A reklámokban általában szereplő boldog arcok nekem szintén nem hitelesek, hasonlóan a bárgyú amerikai “keep smiling” stílushoz, amit például a McDonald’sban írnak elő munkaköri kötelességként. Van a metrón egy ufonauta is, ha jól emlékszem, pedig nem is hiszünk bennük, tehát ebben sem volt koncepció.

G.L.: Nem csak a metró utasait látom, látjuk depresszáltnak, hanem az egész várost. De hát ez a modern kori rabszolgaság velejárója, illetve a közösségi létformák elbutulásának a következménye. Az urbanizált életmód nem teszi lehetővé, hogy mindent ami velünk történik egy nap -  pl. utazom a metrón - beemeljük és a helyére tegyük. Ez egy védekező-kizáró mechanizmus, és ettől nézünk így ki. Szerintem. Többek között. Ezt a hiányt kompenzálják a közösségi oldalak. Oda már az arcomra sincs szükség.

„Sokat” dolgoztam a figurákon és nem akartam “happy party”-t rendezni. Bár meglehet hamarosan beszól az Árkád, hogy tessék mosolyogni… (jelenleg a kisfilmben futó szerelvények oldalai már nem üresek, az Árkád bevásárlóközpont reklámaja van rajtuk – Szt. Cirill) Amúgy a mosolygós fickó fontosabb volt mint az utazóközönség. Ő egy igazi szemlélődő. Igazából totál kilóg a sorból.

savanyúblog: Kaptak-e az utazó lakosságtól bármilyen visszajelzést a kisfilmmel kapcsolatban?

Sz.P.: Néha láttam a metróban, hogy fiatalok mosolyognak rajta, de konkrétan nem.

G.L.: Szerintem szeretik az emberek. Nem sok visszajelzésre emlékszem, de azok jók voltak. Metrón utazni ma Budapesten ilyen. Több empátiát!

 

Az inetjúból úgy tűnik, hogy a szpot különösebb koncepció nélkül indult és készült, de valahogy a készítőnek magától értetődő volt, hogy megtört arcok látszódjanak az ablakon át. Úgy látszik, ez nem kérdés. Érdemes még László megjegyzését felidézni, melyet interjún kívül ejtett meg: “Lássuk be manapság rosszallóan néznek az emberek arra, akinek feltűnően jó kedve van a metrón”. Ezzel egyet kell értsek, valóban annyira másként vibrál a magyar utazóközönség között egy fesztelen, nem szorongó ember, hogy akaratlan feltünést kelt, tipikusan külföldi turistáink tudnak ilyen hatást kelteni a metrón.

A szorongás véleményem szerint a metrón kívül is megvan, csak egy vagonba terelődve, egymás perszonális légkörébe törve ez a természetünktől fogva inkább csak befelé húz mindenkit, mint kifelé. A savanyúblog azért nem döngeti oktalan a nemzeti mellét, valószínűleg ez nem csak Magyarországon van így. Azért ide kívánkozik még egy külföldi rövidke, melyet szintén László osztott meg velünk: “Érdekességként egy történet a londoni metróból. A lányom arra lett figyelmes, hogy egy fekete srác elaludt egy hölgy vállán, akit nem ismert. Ezen jót derültek az utazók, majd a srác hirtelen felébredt és elnézést kért a hölgytől. A hölgy megnyugtatta, hogy folytassa nyugodtan az alvást. Így is lett. Azután amikor a hölgy leszálni készült, felébresztette a srácot és elnézést kért. Erre egy férfi a szemközt ülők közül felállt, és felajánlotta, hogy aludjon rajta. Beült az emberünk mellé, az pedig jóízűen elaludt. Hát ennyi a történet. Városban is lehet normális az ember.”


Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.
© 2011 / savanyú blog szerkesztőség / szt.cirill és szt.metód