A savanyúblog szerkesztői bevallottan érzékenyek egy nagyon fontos, minden nap tapasztalható, és tipikus magyar savanyúságra: a kiszolgálásra. Úgy érezzük, hogy az eladó-vevő kapcsolat egy olyan buja, adok-kapok viszony, mely a szerelemhez hasonlatos: logikától és fölös érvektől mentes, végtelen, emésztő és menthetetlen. a „service”-szel kapcsolatos magyar valóságnak tehát külön figyelmet fogunk szentelni blogunkban, ennek megfelelően közlünk most egy esetet (melyet készülő posztunk nyomán a Tékozló Homár is leközölt).

Szilveszter napján találtam a facebook tartalomtengerében a következő képet, melyet egy barátom fotózott telefonjával (köszönjük tehát CsabaTm-nek):

Ez a csodálatosnak nevezhető puha támadás annyira felzaklatott, hogy szilveszter napján szánt szándékkal nem nyomtam el a késztetést, és azonnal levelet írtam a kiírás szerzőjének. Rövid nyomozás után derítettük ki, hogy a plakát szerzője Zombori Katalin volt, aki a Nagykanizsa Plázában található Dekor Kuckó vezetője (ezen kívül okleveles léggömb dekoratőr), és a kuckóját háborgató vásárlókat próbálta kordában tartani ezzel a figyelmeztető felhívással. Nálam célt ért – a következő levelet küldtem neki:

Mi is lehetne savanyúbb, mint a tömeggel közlekedni. A metrón ingázóknak könnyebb lesz a címben említett szöveget felidézni, de a munkahelyükön alvók és autózók kedvéért segítek: a feliratot a metró aluljárókban olvashatjuk minden egyes szerelvény érkezése előtt, egy peronról jól olvasható, az alagút falára szerelt kivetítőn.

A tömegközlekedés savanyúságával együtt a savanyú blog azt is beképzelte magának, hogy a fent látható kisfilm végén a szerelvényben álldogálók olyan elkínzott tekintettel merednek az utazás monoton semmijébe, hogy az már szándékoltnak tűnik a készítők részéről. Nos, való igaz, ez nem egy kedélyes kereskedelmi reklám, hanem egy egyszerű  animált figyelmeztető szöveg - ettől függetlenül, mivel tömegekhez szól, mi úgy gondoltuk, hogy inkább a film elején látható boldosgásos alak lelkét kellett volna tovább vetíteni az utazóknak. Vagy legalábbis ebben a helyzetben ez tűnne korrektnek. Akkor is, ha a magyar mozgóképről nekünk az ugrik be, hogy Eperjes Károly egy gangos lakás konyhájában a hokedlin ülve, fojtott gyomorharaggal fogyasztja esti pörköltjét, miközben csak pusztul, és pusztul az élet. Úgy tűnik hogy mi ezt tudjuk tűrhetően ábrázolni, és tán csak beképzeltük magunknak a dolgot, de kíváncsiak voltunk, hogy vajon a kisfilm alkotóinak mi járt a fejükben.

Kedves olvasók,

Ezzel a poszttal szeretnénk útjára indítani a savanyú blogot. a savanyú blog – ahogy neve minden álságtól mentve mutatja – az élet savanyú, avagy savankás dolgaira kíván reflektálni, mégpedig azokra melyeket a drága hazai, magyar környezetünk termel ki magából szüntelen. elmondhatjuk, hogy szerkesztőtársam (szt. Metód) és jómagam (szt. Cirill) közéleti, helyenként akár politikai fókuszáltsággal is dolgozunk majd, de nem ezt tűztük ki célul. Célunk az előbb említett, vagy más egyéb tematikai segédletekkel megfogni azt a sajátos, mi magyar nemzetünkre jellemző hangulatot, kedélyállapotot, viselkedési formát, gondolkodásmódot, melyet a savanyú mellett még több jelzővel is illethetnénk, úgysmint melankólikus, büszke, balga, depresszált, mérges, önző, nacionalista, irigy, tudós, és valahány név a naptárban. Remélem sikerült érzékeltetni, hogy inkább a lelkülettel, azok tipikus kivetüléseivel és indíttatásuk keresetlen megoldásaival igyekszünk foglalkozni, tartva az egyensúlyt a bennfentes és a józan szemlélet között, ettől remélve, hogy tán világot gyújtunk pár percre.

Mi tehát így kívánunk boldog újévet, egy reményteljes lépést téve az első játékmezőre.